A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karkötők. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karkötők. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 27., szombat

2012. október 26., péntek

Pink-fekete romantika


Már pár hónappal ezelőtt megfűztem ezt a romantikus hurkát, csak valamiért megfeledkeztem róla, és nem fejeztem be.Most, hogy több blogban is láttam szebbnél szebbeket, eszembe jutott és gyorsan összeválogattam hozzá pár gyöngyöt a végére. Szerencsére elég erős a drót, és nem 'csúszik szét', mert egy picit lehetett volna hosszabb a hurka a súlyeloszlás miatt, de valószínű eredetileg csak sodronyos-kapcsos kivitelhez készítettem.

2012. október 21., vasárnap

Bogyók


Ezek a bogyeszok még a nyáron készültek strandrucihoz. Szerencsére a benne lévő golyó csak itt a képen látszik ki a gyöngyök között. Terveztem más színekben is megfűzni, de még csak pár db van kész belőle. Egyszer majd csak kész lesz egy karkötőre való legalább.

2012. október 19., péntek

Első ferde horgolásom


Sokáig halogattam, de úgy gondoltam, itt az ideje kipróbálni. Miközben horgoltam, sokszor mondogattam, hogy soha többet, mert nem halad, nem áll rá a kezem, és ezen a fekete fonál még csak rontott. De kb. a felénél belejöttem, és akkor már elég jól is haladtam vele. Már elkezdtem felfűzni a következőt, és csak a kitartásomon múlik, hogy nyaklánc lesz belőle, vagy csak karkötő.

2012. október 5., péntek

2012. május 29., kedd

2012. május 26., szombat

2011. október 26., szerda

2011. október 15., szombat

2011. október 4., kedd

2011. október 1., szombat

2011. szeptember 22., csütörtök

2011. szeptember 12., hétfő

Szürkés csillogós



A nyár néhány 'termése'





Sajnos még a nyár elején bedöglött a fényképezőm.Ez volt az oka annak, hogy már hónapok óta nem volt új bejegyzésem. Új fényképezőm még sajnos mindig nincs, de innen-onnan sikerült összehoznom egy-két ékszeremről készült képet.

2011. április 19., kedd

2011. április 10., vasárnap

2011. március 28., hétfő

2011. március 24., csütörtök

2011. március 22., kedd

2011. március 17., csütörtök